Get Adobe Flash player

 

Segítség a saját forrás kiszámításához

A BM-16-MA/MI kódszámú nyílt pályázati kiírásban meghatározott kötelezően előírt saját forrás kiszámításának megkönnyítéséhez az alábbi „saját forrás számoló” excel nyújt segítséget:

Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer (EPER) pályázói elérés

Felhívjuk figyelmét, hogy az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer (EPER) két külön címen érhető el. Amennyiben nem a Belügyminisztérium által működtetett EPER felületen, hanem az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által működtetett EPER felületen lép be, abban az esetben nem látja a Belügyminisztérium által meghirdetett nyílt bűnmegelőzési pályázatot.

Kérjük, hogy az alábbi linken szíveskedjen belépni, és ha még ebben a rendszerben nem rendelkezik regisztrációval, akkor szíveskedjen azt megtenni:

Belügyminisztérium által üzemeltetett EPER pályázói elérése:

http://eper.hu/eper/PALY/PalyBelep.aspx

A Belügyminisztérium nyílt pályázatot hirdet Bűnmegelőzési projektek megvalósítására (Pályázati kiírás kódja: BM-16-MA/ MI)

A Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában megjelölt célok megvalósítását szolgáló projektek kidolgozására nyílt bűnmegelőzési pályázatot hirdet.

A pályázatok célja, hogy a bűnmegelőzésben elért eredményeket az állami és civil szervezetek partneri együttműködéseket kialakítva, azokat felhasználva terjesszék, bevezessék a gyakorlatba.

Az idei évre szóló bűnmegelőzési pályázati kiírás keretében a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia (a továbbiakban: NBS) négy fő prioritásával összhangban álló projektekre lehet pályázatot benyújtani:

 

BM-15 beszámolási dokumentumok

A 'Bűnmegelőzési projektek támogatására' kiírt pályázati kategória beszámolásához szükséges segédlet és dokumentumok letölthetőek az alábbi linkekről:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ EURÓPAI BŰNMEGELŐZÉSI DÍJRA

Az Európai Bűnmegelőzési Hálózat (EUCPN) 2016-ban az „Idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzése” témában keresi a legjobb bűnmegelőzési gyakorlatot és jutalmazza majd azt az Európai Bűnmegelőzési Díjjal (ECPA).

A részletes információk és a jelentkezési lapok a mellékletben találhatóak. További kérdés esetén a franciska.kovari@bm.gov.hu e-mail címen vagy a 441-1149-es telefonszámon állunk rendelkezésre.

A pályázat benyújtási határideje: 2016. szeptember 18.

A csatolmányok letölthetők innen: 

Felhívás: http://www.bunmegelozes.info/sites/default/files/ECPA felhívás 2016.docx

Jelentkezési lap (magyar): http://www.bunmegelozes.info/sites/default/files/ECPA_jelentkezési lap magyar.docx

Jelentkezési lap (angol): http://www.bunmegelozes.info/sites/default/files/ECPA_jelentkezési lap angol.docx

A BM-15 BŰNMEGELŐZÉSI PÁLYÁZAT NYERTESEK

A bíráló bizottság 2015. december 11-ei döntése alapján a BM-15 bűnmegelőzési pályázaton az alábbi pályázatok nyertek:

BM-15 Bűnmegelőzési pályázati kiírás módosítása

A Belügyminisztérium módosítja a Bűnmegelőzési projektek megvalósítására kiírt pályázati projekt kiírását.

Pályázati kiírás megnevezése: BM-15

A Belügyminisztérium módosítja a 2015. október 4-én megjelentetett Bűnmegelőzési projektek megvalósítására kiírt nyílt pályázat kiírását.


A módosítás a rendelkezésre álló keretösszeg emelését érinti, amely az 1-4. komponens esetében 230 000 000 Ft, azaz kettőszázharmincmillió forint.

A módosítás a pályázati kiírás más részeit nem érinti.

Pályázati hírek

2015. november 5-én éjfélkor lezárult a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által hirdetett bűnmegelőzési pályázat beadása. Összesen 309 db pályamű érkezett:

Mikro kategóriában  207 db pályázatban az összesen igényelt összeg: 557 542 387 Ft

Makro kategóriában 102 db pályázatban az összesen igényelt összeg:   1 129 472 681 Ft

A pályázók közül:

• 86 önkormányzat
• 76 egyesület
• 42 alapítvány
• 27 büntetés-végrehajtási szervezet
• 16 rendőr-főkapitányság + 3 rendőrkapitányság
• 14 polgárőr egyesület
• 8 iskola
• 6 sportegyesület
• 2 egyházközség

Jelenleg folyik a pályázatok formai ellenőrzése, amit a szakmai ellenőrzés fog követni.

BŰNMEGELŐZÉSI PÁLYÁZAT

A Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában megjelölt célok megvalósítását szolgáló projektek kidolgozására nyílt bűnmegelőzési pályázatot hirdet.

A pályázatok célja, hogy a bűnmegelőzésben elért eredményeket az állami és civil szervezetek partneri együttműködéseket kialakítva, azokat felhasználva terjesszék, bevezessék a gyakorlatba.

Hol terem a barátság?

Hol terem a barátság? Építhető-e az önbizalom? Hogyan hatnak egymásra egy közösség tagjai? Kezelhető-e az indulat? Mi történik akkor, ha a vagányságot „túlértékelik?” - rengeteg kérdés, melyre mindannyian keressük a választ már kiskortól kezdve.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács új mesekönyve, az Erdőváros meséi, olyan élményekkel gazdagítja olvasóját izgalmas történetein keresztül, melyek segítséget jelenthetnek számukra a jövőben egy-egy élethelyzetben felmerülő probléma megoldásában.